2012. november 13., kedd

Második élőshow~ 2.rész

Hát meg is hoztam a második részt.:) A következő részben részletesen le lesz írva a buli történtek. Lehet, hogy szeringtettek, kicsit korán kezdődnek a dolgok, de ez így van rendjén. Az egész blogot az éltem részeiből írom le..:) Remélem tetszik majd nektek.:) Megszeretnélek titeket kérni arra, hogy jelezétek a tetszik/nem tetszik gombnál, vagy kommentejetek (névtelenül is tudtok) , mert ez is sokat számít nekem:)



*Courtney szemszöge*

~Második élőshow napja~

Kicsit feszült vagyok, mivel most először lépek fel az élőshow-ban. Az első héten, az "újoncok" nem léptek még fel, így csak a második héten. Rylan és az MK1 produkciójában kaptam szerepet. Táncpróbák éjjel-nappal, és mindezt a suli mellett kell egyeztetni, ami elég nehéz történet, de mégis minden tökéletesen a rendjén van. A tánclépések sem egyszerűek, de ha már itt vagyok bent, muszáj valami olyasmit alkotnom, amivel sokra megyek.
A nővérem, a legjobb barátnője és az én legjobb barátnőm is végig fogja kísérelni a mai műsort, meg persze az utána lévőket is.
A mai after parti kicsit húzós lesz, hiszen a volt "álompár" is ott lesz. Imádom Dani-t és Liam-t is, de amit előre láttok a mai este, nem lesz egy könnyű este. Én oda vagyok a 1D-s srácokért, mint ahogy a lányok is! Egyszer elmentünk az egyik Londoni koncertjükre, ami elég viccesen sikerült, mert Candice fellökött 100 másik csajt, hogy oda férkőzőn a sráchoz és a látvány volt a legszebb. Emlékezetes egy este marad. Még a fiúk is megjegyezték azt az estét. Candice azért tört utat, mert szerinte a többi lány csak az időt húzták, mivel mindegyik sírásba tört, amikor a fiúkhoz értek.
MK1 produkciója mindjárt elkezdődik, így még az utolsó simításokat végeztem el. Amint végeztem rohanhattam is a színpad felé. Egyre több táncos érkezett a színpad mögé. Dermot megkérte Louis-t, hogy mondja be a következő csapata nevét. A betekintés elindult és a táncosok pedig vonultak be a színpadra.
A dal gyorsan véget ért. Siettem az öltözőbe, hisz csak egy szám volt a következő fellépésemtől.

Rylan száma kicsit necces volt, mivel parókát is kellett húzni a fejünkre, meg ügye a "szűk" ruha. Rylan dala a /Gangnam Style dal(ok) formációja. A szerepem a darabban a széken ülés és pár mozdulat megtörténése. Rohantam is újra a színpad felé, miközben össze futottam az Union J-vel.
-Court jössz a ma esti afterre?
-Igen, a lányok is jönnek. Bocsi, de most rohanok, mert én jövök.-ezzel rohantam is a színpadhoz.

Rylan fellépése sem volt sokkal hosszabb, mit az MK1-é, így gyorsan végeztünk. Végre belebújhattam a kényelmes ruháimba, mivel közeledett a tél, így kicsit hideg is volt a színfalak mögött. Amint kész lettem az öltözködéssel, indultam is ki az öltözőből, a színfalak mögötti képernyő szobába, hogy végig nézhessem a maradék versenyzőket is. Igazándiból, már csak a közös dalt tudtam megnézni. Holnap pedig meg a kiesési párbaj.

11 felé járhatott az idő, amikor a közönség kiment a helyiségből. Egyre gyorsabban ürült ki a tér. A versenyzők és az ismerősök akik az afterre mennek, mindenki készülődik az estére. Pakolnak, smink, haj igazítás. Éjfél előtt úgy 20 perccel indult el a csapat a buli helyszínére.
Külön bérelt helyiség volt, ami a mai estén, számunkra volt fent tartva. Minden alkalommal ez a helyzet, így nem kell aggódni a külsős emberektől.

Pontosan éjfélkor kezdődött el a buli. X-faktoros versenyzők, One Direction, Jessie j, Ed Sheeran, Will I am, Cheryl Cole. Hírességekkel bulizni egy nem mindennapi alkalom...!

5 megjegyzés:

  1. Ez is nagyon jó lett! :D
    Csak kicsit rövid :/
    Gyorsan kövit! <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tudoom.:D de ha bele írom a kövi részt is akkor meg túl hosszúú, így az elejére marad a rövid részek.:)

      Törlés
  2. ^^Áhhh ez rohadt jóó lett :D Köviiit :)

    VálaszTörlés