2012. november 18., vasárnap

Magyarázatok, minden kis dologra~ 3.rész

Nem lett ez a rész a legjobb, de azért remélem  tetszik.:D majd a kövi részt próbálom kicsit izgalmasabbra.

*Courtney szemszöge*

~Buli utáni reggel~

Az ágyban heverészve, éreztem, hogy a nap rá süt a testemre. Kényelmes kis ágyacskában feküdtem, de éreztem, hogy nem a sajátomban. Kicsit furcsán éreztem magam, így felkeltem. A fejem sajgott a fájdalomtól. A szobában a cuccok kicsit szét voltak szórva. A cuccokból megítélve egy fiú szobában lehetek. A tegnapi napról, pár dologra emlékszem.

~A buli helyszínére érve megragadtam Eli-vel egy pohár vodkát, azután pedig helyett foglaltunk az egyik box-ba. Maddie és Candice nem sokkal később csatlakoztak hozzánk. Sok féle piát kértünk ki a lányokkal, amit el is fogyasztottunk jó hamar.
A One Direction-ből Niall és Louis, ők ketten jöttek oda hozzánk, vagyis csak őket láttam. Aztán az Union J is csatlakozott hozzánk. Louis egy kis idő után, valahova eltűnt és utána a többiek is. Maddie és Josh elmentek együtt, aztán pedig Jaymi tűnt el. Niall pedig elvitte Candice táncolni. Eliza és JJ elmentek együtt megkeresni a többi "jó madárkát". Így végül ketten maradtunk George-gal.~

Az emlékeim innentől távol maradtak. Tudom, hogy George nem volt részeg, hiszen alig ivott valamit. Josh földön fekve kúszott pár emberrel.
Ha George-nál vagyok nem nagy szó, mivel tudomásul jutottam mindig is, hogy soha sem lesz semmi. Nézegettem körbe-körbe, hátha van valami nyoma George cuccainak. Egy gitárt láttam a földön heverni, közelebb hajoltam és jobban megnéztem a gitárt. "George Shelley" felirat volt a gitáron.
Az ajtóhoz indultam, hogy kimenjek, hátha van valaki kint. Az ajtóhoz érve, a kilincshez nyúltam, de abban a pillanatban lenyomódott és kinyitódott az ajtó, ami éppenséggel fellökött, de szerencsémre az ágyra estem.
-Ohh... jól vagy Courtney? Nagyon sajnálom.-közeledett felém JJ. George-t pedig megpillantottam az ajtóban, hiszen JJ mögött állt, aki csak figyelte a dolgokat.
-Igen,  jól vagyok-mosolyogtam.
-Court, gyere menjünk a konyhába, mivel kész a reggeli.- szólalt meg George az ajtónál.
-Máris, de előtte fel kéne vennem egy nadrágot, azért még sem akarok..... értitek.-Imádok pólóban és bugyiban aludni, szóval nagy valószínűséggel így aludtam tegnap is. Kerestem a gatyámat, de sehol sem találtam. Megfordultam, hátha a szoba másik részén van, de eközben George-gal kerültem szembe.
-Itt egy nadrág, lehet, hogy egy kicsit nagy lesz rád, de jó lesz mostanra.Vedd fel.- nyújtott felém egy kék farmer gatyát. Gyorsan felvettem és indultam is a fiúk után, mivel ők előbb kimentek a szobából.
A konyhába érve, minden meg volt terítve a reggelihez. JJ és George az asztalnál ültek, mint két kis gyerek, akik várják az anyukat, hogy adjon nekik ennivalót.....!

*Candice szemszöge*

A tegnapi buliról szólva csodálatos élmény. Niall nálunk van és éppen alszik még itt mellettem. A pia megtette számunkra a hatását, csodálatos egy estét kaptam Niall-től, de ezt annyira nem kéne hangoztatni, hiszen csak egy este volt, és testi kapcsolatot teremtettünk egymással, de semmi több nem lesz. És elég gázos helyzetben vagyok, hiszen boldog pár kapcsolatban élek/éltem és most pedig meg tönkre tettem ezzel az egésszel. Szeretem nagyon Davis-t, de nem tudom eltudja ez a baklövésemet nézni. Nem akarom még elmondani neki, de reménykedem, hogy az újság címlapok sem említik meg a tegnap esti bulit.
-Héj min gondolkozol ennyire?-kérdezte Niall halk hangon. Úgy tűnik felkelt és már egy ideje figyelhet már.
-Semmi különös dolgon, csak elbambultam. Te emlékszel a tegnap estéről?
-Igen, annyira nem voltam berúgva, így minden világos.
Nem akartam neki, mondani hiszen nem is ellenkeztem ellene, de ha meg nem mondom el és úgy utólag tudja meg, lehet nagyobb bajba kerülök....!

~Délután 4 órakor~

Reggeli, ebéd kivégezve. Niall még itt van velem, mint kiderült Harry, Louis és Eli is itt van a házban. Courtney pedig pár perce ért haza. George cuccaiban elég cukin festett ki, de George sehol sem volt. Általában beszokott jönni a házba, de most nem értem miért nem. Biztos volt valami vita kettejük között, vagy valami. Majd utána járok ennek is.
A srácok ma estére is itt akarnak maradni, amit anya nem nagyon támogat, de apu valahogy meggyőzte, így sikerült. Maddie-t felhívtam és majd ő is beugrik estére, ahogy Liam és Zayn is. Csak még esti filmnézés előtt, az x-faktor kieső részére is beugrunk!

2 megjegyzés:

  1. nagyon tetszik a blogod, így tovább.:D <3

    VálaszTörlés
  2. Húúú.... imádom!4 Alig várom a következő részt!! :)) :DD ♥♥

    VálaszTörlés